A fény megteremtése:
Ha világot gyújtunk, akkor fényt hozunk a sötétségbe. És ez kapcsolatban áll a tudat és a lélek fényességével. Ha a tudatunkban az éberség fénye felgyullad, akkor eloszlatja a zavaros tudatot, az ego sötétségét. Ezzel emlékeztetjük magunkat, hogy teremtés történik az éberség kifejezéseként. Ahogy mi magunk képesek vagyunk világot gyújtani, ugyan úgy a teremtésre is képesek vagyunk. Emlékeztetni kell magunkat és a legjobb emlékeztető erre a fény gyújtás, mert ez közvetlen összefüggésben van a világ világosságának teremtésével.
Ezért ha ilyen szimbólumot használunk a tudatban, akkor azok pozitív ráhangolódást eredményeznek.
Hogy miért is?
A valóság nyelve a szimbólum, így a tudatalattiban lenyomatokat hozunk létre. Ezek pozitív hatása megteremti a jó feltételeket és előbb utóbb beérnek a jó magok. Ennek elérésével létrejönnek a pozitív élmények és érzések a tudatban. (Minden vallásban és spirituális hagyományban ezzel érdemeket gyűjtünk). Ez a pozitív érdem halmozás. Ezek a jó gondolatok/cselekedetek nem a rossznak, vagy a negatívnak az ellentétjei, hanem meghaladják, illetve fölötte állnak. Ugyan úgy, ahogy a fény világosságának nincs árnyéka, nincs sötét oldala.
A Szent szövegek leírják: nem számít, hogy mennyi világkorszak alatt összegyűlt sötétség van a szobában, ha meggyújtunk egy gyertyát, akkor a sötétség eltűnik.
De hova tűnik el? Ez arra mutat rá, hogy a világossághoz képest a sötétség nem létezik. A sötétség illúzió és a világosság az igaz valóság. És ha világot gyújtunk, ezzel a teremtést utánozzuk.
Ahogy Krisztus mondta: „Én vagyok a világ világossága”, erről beszélünk, a világosság visszatéréséről a világba.
Hogyan?
Úgy hogy az emberek ráébrednek, hogy a világosság bennük van és hogy a külső álomvilág az tulajdonképpen (ahogy a mai kvantumfizikusok mondják) az egy szimuláció. Ami létezik az maga a tudat, melynek ébersége teremti ezt a világot.
„ Aki kifelé tekint az álmodik, aki befelé, az ébred.” (C. G. Jung)
Elérkeztünk oda, hogyan is tudjuk megteremteni ezt a világot?
Aki kézbe veszi a teremtés folyamatát, megérti, hogy maga a teremtés nem más, mint egy projekció, egy kisugárzás. Megvilágosodás gyakorlatilag az, amikor rájön az ember, hogy ő maga a teremtő. Mert a tudat a teremtő, csak akkor van baj, amikor a tudat kisiklik az éberség és a világosság alól. Amikor el van térítve.
Tehát ha átakarjuk írni a programot, akkor gyújtsunk világosságot. Ezzel a tudat felismeri a fény lényegét.
Mi a valóság?
A valóság az, hogy a teremtő nem egy külső hatalom, vagy személy. A valóság az, hogy a tudat kivetítése a világ. És ha a tudat világtalan, vagyis vak, sötét, buta és nem tudáson alapul, akkor a kivetítése is sötét lesz. Tehát nem világot teremt, hanem sötétséget. De az isteni lét, vagy létforma az kizárólag világosságot teremt. Nem más, mint maga a tudat, az egységes tudat, ami csalhatatlanul mindenkié.
„Ami lenn van, ugyanaz ami fent van
És ami fent van ugyanaz, ami lent van.
Így érted meg az egy varázslatát,
Mindenben magamat és mindent magamban látok
Én a tengerben vagyok és a tenger én bennem van
Én a fákban vagyok és a fák bennem vannak. (Triszmegisztos, Tabula)
Ezt fejezzük ki és a cselekvés nyelvébe ültessük át, mert fontos tudni, a karma szanszkritul cselekvést jelent, amelynek következményei vannak. Úgy, mint amikor magot vetünk el, melyből csíra, majd növény vagy a leghatalmasabb fa is lehet. Ezért elkerülhetetlen a cselekedet és azon belül is a legesszenciálisabb jócselekedet.
A dolgok titokzatos összefüggései alapján ez a fény idézze meg a világ világosságát, a feltétel nélküli tiszta szeretetet, teremtsünk tiszta világos atmoszférát, hogy az isteni, transzcendens létformák erősödjenek. Szűnjön meg a sötétség, a ködös zavarodottság világunkban és tudatunkban is.
S lőn világosság.
„A hamvakból új tűz éled, árnyékból fénysugár tör elő, egy lesz újra a kettétört penge, és király lesz a koronátlan fő! “J. R. R. Tolkien – A gyűrűk Ura
