Akit a világ világossága vezet, az nem tévedhet el. Nem járhat sötétségben.
„Lámpád vagyok, ha látsz engem” (János Evangéliumából)
„Szítsátok a dharma fényét, a szenvedés sötétjében tévelygőkért” (Santidéva)
Az univerzum egyik őseleme a tűz, melynek megnyilvánulása három fontos részből áll: a fényből, a melegségből és a fluiditásból.
Az ó és ősmagyar, nyelvben a világ szó a világosságot, a fényt jelenti és a világ gyökérszóra épülve sok szavunk utal ugyan úgy a fényre.
A fény gyakorlati jelentőségét ismerjük, de ismerjük-e a spirituális, szimbolikus tartalmát?
G. Jung filozófus, pszichológus és analitikus szerint a szimbólum, illetve a szimbolika a valóság nyelvezete, ezzel fejezzük ki a valóságot.
Az igazi fény mindenre kiterjed, ezért olyan, mint a Nap. A napsugár mindenhova eljut, nem tesz különbséget, nem válogat, hogy kire és mire süssön. Az igazi fény az, amely folyamatosan biztosítja előre haladásod, fejlődésed. Nem botorkálsz, nem tapogatódzol, mivel a fény megvilágítja az utad és mindig új energiával tölt fel. Megerősödve elég fényt gyűjtesz be, de addigra ez a fény már nem kívülről jön. Nem valami rajtunk kívül állót, mint az égen lévő Napot érzékeljük, hanem valami bennünk lévő, belülről izzó tüzet kezdünk birtokolni. Átjárva fejünket, arcunkat, szívünket, megváltoztatva külső és belső tulajdonságainkat.
„ A lámpa nem látja önmaga fényét, a méz nem érzi édességét.” (Weöres Sándor)
Ellenben az a fény, ami átjár bennünket, magabiztossá, félelemmentessé formál, ugyanakkor méltóságteljes kisugárzással tölt fel bennünket. Így közeledünk mindenkihez és mindenhez. Láthatóvá válunk, észrevesznek, érzékelnek, észreveszik érzésünket, energiánkat, létünket. Ez a belső ragyogás tudatja velünk mekkora kincs birtokába jutottunk, amiről korábban fogalmunk sem volt.
Majd belülről jönnek a jelek, hogy ezt a kincset meg kell osztani, tovább kell adni másoknak, mint az Olimpiai lángot, vagy a mécsest, ami szimbolikusan is átadja másoknak a világosságot, tudást és bölcsességet. Kézről-kézre, szívből-szívbe. Amikor már nem külső kötelesség, vagy elvárások hatására cselekszünk. Cselekedetünk tiszta motivációból, tiszta mandalából keletkező feltétel nélküli szeretetből táplálkozó üzenet. A belső fényünket átadva, elárasztunk másokat is ezzel a fénnyel, élettel, teremtéssel.
„A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.”(Hamvas Béla)
„A boldogságot csak az bírja el, aki szétosztja.” (Hamvas Béla)
A mécses szimbóluma
A mécses fénye méltósággal emeli hangulatát ünnepeinknek. Végig kíséri emberi életünket születéstől a halálunkig. A mécses fénye kapu, átjáró, varázslat. Jelképe a világosság forrásának. Keresztelő, Hannuka, Advent, Maitréja, Dewali, Hallotti Panakida – mindezeknél az ünnepeknél, szertartásoknál jelen van a mécses, mint szimbólum.
Beépült az a tudatba, hogy fénye megmutatja a helyes utat a haldoklóknak és halottaknak. A keresztény vallásban ezért is gyújtanak a halottak tiszteletére mécsest, hogy a világosság megmutassa nekik a helyes utat a túlvilágon, hiszen a halál bekövetkeztével a világosság is elveszik.
Fény a kereszténységben
A fény a kereszténységben a Logoszt, a Világ teremtését szimbolizálja. „Legyen világosság!” A teremtés első parancsolata pontosan azt jelenti: „Fény létezz!” A világon fénynek kell léteznie, mert ha nincs fény, akkor sötétség van. A sötétség, az nem a világ. Ezért mondja Krisztus a tanítványainak, hogy legyetek mécses a sötétségben. A mécsest ne azért gyújtsátok meg, hogy véka alá rakjátok, hanem, hogy magas helyre tegyétek, azért, hogy mindent beragyogjon. Ezért aztán ti is ragyogtassátok az isteni bölcsességet.
„Ahhoz, hogy valaki éljen, égnie kell, meg kell gyulladnia és gyújtania kell.” (Hamvas Béla)
A keresztény vallásban a gyertya Jézus titkos mandaláját is szimbolizálja. Feladva önmagát önzetlen módon, szétosztva szeretetét, megváltva az érző lények szenvedését. Isteni tisztaságát, világosságát jelképezi. Azt a világosságot, mely végig kíséri földi életét, cselekedeteit, tanításait és gondolatait. Ez az a fény, a világosság világossága, mely megmutatja számunkra a tisztánlátás bölcsességét, a világunkban, mandalánkban rejlő valóságot és igazságot.
Fény a buddhizmusban
A buddhizmusban a fény szimbóluma a felébredést, vagyis a megvilágosodást jelenti. Ez a tudat tiszta természetének felragyogása. A bölcsesség fényével való azonosulás. Ezt szimbolizálják a mécsesek. A buddhisták azzal a motivációval gyújtanak gyertyát, hogy tudatosság vezessen minden érző lényt. Nem csak a halottakat, hanem az élőket egyaránt. Azoknak a bölcsességét kövessük, akik látják az igazságot, a Bóddhiszatvákét és Buddhákét. Amikor gyertyát gyújtunk, képzeljük el, hogy a gyertya kanóca legyen akkora hatalmas, mint a Mount Everest. Az olaj mennyisége, az összes óceán és tenger víz mennyiségét foglalja magába. A gyertya kiterjedése pedig az egész univerzumot terítse be. E gyakorlat közben azt kérjük a fénytől, hogy ennek hatására legyen boldog mindenki, legyenek mentesek a szenvedéstől, illetve a tudatosság és világosság vezessen minden érző lényt.
„Amennyire képesek vagyunk felismerni, az emberi létnek az az egyetlen értelme, hogy Világosságot gyújtson a puszta létezés sötétségébe.” (C. G. Jung)
Vigyetek igaz fényt a tudatotokba és mások tudatába, hogy lássatok, és lássátok azt, mit kell elfogadni és mit kell elkerülni. Legyetek fény, világítsatok, mutassatok utat, fedjétek fel a tiszta szívet, a feltétel nélküli szeretetet. Ezt kaptuk örökségbe, ne tékozoljátok el. Vagy, mint a tékozló fiú, térjetek vissza az ősi fényhez, a világ világosságához.
„Legyek sziget partot keresőknek,
Lámpás annak, ki fényre vágy,
Pihenést áhítónak ágy,
Cselédje annak, kinek szolga kell.
Legyek vágyat teljesítő ékkő, kincsesváza,
Erős mantra és nagyszerű orvosság,
Legyek kívánságot valóra váltó fa,
És a bőség tehene minden lény számára.” (Santideva)
A fény megteremtéséről hamarosan a 2. részben olvashattok blogunkban…
