Elmondható, hogy Nepál egyik legcsodálatosabb nevezetessége az egyedi szoborkészítés. Évezredes hagyományra nyúlik vissza és szakadatlan láncolaton öröklődik át, a mai kor kézműveseire. Mikor a középkori Tibet nagy vallási és gazdasági fejlődésen ment át, oda is az akkor híres kathmandu völgyi szakembereket hívták meg szobrok készítésére.
Minden darab egyedi, mivel viaszveszejtéses technikával készítik. Ez abból áll, hogy egy magra (különböző anyagokból lehet), viaszból formálják meg a szobrot és alakítják ki a legkisebb részletekig. Ezt bevonják agyaggal, majd a kiégetés során, az előre kialakított lyukakon a viasz kifolyik, az agyagból pedig létre jön az öntőforma. A viasz helyére öntik a folyékony rezet (ez a leggyakoribb anyag a nepáli szobroknál, vagy ennek ötvözetei), majd mikor ez megszilárdul, lebontják az agyag öntőformát és eltávolítják a magot.
Ez után jönnek az utómunkák. A szükséges helyeken a kívánt színre festik a szobrot. Különleges figyelmet fordítanak az arc megfestésére, amit arany festékkel készítenek. Ezért kell ezeknek a szobroknak az arcára különösen odafigyelni! A nepáli szakembernek otthon kell lennie a szimbólumok és ábrázolás módok világában, mivel ez nagyon fontos a buddhista szobroknál. Ahogyan a híres thangka festészetnél, itt is kiszámítják még az istenség alakok fejének dőlésszögét is.
Ezeknek a szobroknak a fontos velejárója még, hogy alulról üreges legyen, ami egy fémlemezzel zárható le. Ez az üreg az eljárás során megmarad. Ez azért fontos, mert a szobrot, hogy „élő” legyen, meg kell tölteni. Ez többnyire füstölőporral, mantratekercsekkel, nemes fémekkel stb. történik. Ezután egy felszentelési ceremónia is lezajlik, de valójában maga a töltés is a ceremónia része.
Ha valaki az oltárára egy ilyen szobrot szeretne, mindenképpen javasolt egy lámával megtöltetni a szobrot, hogy az valóban az istenség testével, beszédével és tudatával bírjon. A hívők ezután a szobrot valóban így is kezelik.
