Leírás
Kínai Szélcsengők szerencsepénzzel
Ganésa, mint a bölcsesség, tudomány, művészetek Istene
Ganésa elefántfejű embertestű istenség, az egyik legismertebb alakja, akit Indiában és Nepálban is istenként tisztelnek. A Kezdetek és az Akadályok Urának tartják, a vállalkozások isteneként ő az, aki elhárít minden akadályt egy induló üzlet, utazás, próbálkozás elől. A tudományok és művészetek védnöke, valamint az értelem és a bölcsesség istene.
Ganésa, mint istenség a 4–5. században különült el egyértelműen felismerhető formában a számtalan hindu istenségtől mint önálló alak.
Elefántfejének története több változatban ismert. Az egyik szerint Párvati akkor szülte Ganésát, amikor férje, Siva távol volt, így a fiú nem ismerte az apját. Egy alkalommal, amikor Párvati fürdött, Ganésa őrködött. Ekkor érkezett meg Siva, és Párvatihoz akart menni, de Ganésa (mivel nem ismerte fel az apját) ezt nem engedte meg. Siva haragra gerjedt és levágta Ganésa fejét. Amikor rájött, hogy a saját fiát ölte meg, fogadalmat tett, hogy az első állat fejét rakja fia testére, és ez történetesen egy elefánt volt.
A Feng shui előszeretettel használja a Ganésát,mivel a bölcsesség, tudomány és művészetek istene, így otthonunkban bárhol jó helye van. Gyakran kerül a bejárathoz közel, ahol őrzi az ott lakókat és egyben áldást is hoz. E mellett a gazdagság és siker területén is sok sikerre számíthatunk tőle. Egy babona szerint, ha egy szobrot helyezünk el egy számunkra fontos életterünkben, írjuk fel egy kis cédulára elérendő vágyunkat és helyezzük el a talpa alatt. A Ganésa elhárít minden akadályt a megvalósulás útjából.
Álomfogókat itt találsz.
Kínai Szélcsengők szerencsepénzzel